EHETŐ VÍZ

A kánikula idején különösen, de az év minden további napján is fontos odafigyelnünk a szervezetünk hidratáltságára. Jól tudjuk, hogy a testi-szellemi aktivitásunk és egészségünk érdekében mennyire fontos, hogy eleget igyunk. A vízhez azonban nemcsak a pohárból, palackból, csapból juthatunk hozzá.

Nyáron kevés embert kell noszogatni, hogy igyon elég folyadékot, mégis néha eljöhet az a pont, amikor – bár szomjasak vagyunk – mégsem esik ugyanolyan jól a korábban megszokott italunk (amely lehetőleg ivóvíz és nem cukrozott ital). Erre jelent egyszerű megoldást, ha nagy víztartalmú táplálékokat is számba vesszük, vagyis végül a szánkba. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a napi folyadékszükséglet egy részét az ivás mellett a lédús (nagy víztartalmú) gyümölcsökkel, zöldségekkel, tejjel, tejes italokkal, joghurttal, kefirrel, turmixokkal, smoothie-kkal, levesekkel, mártásokkal, főzelékekkel is fedezhetjük. Máris sokkal könnyebbnek tűnik a kellemetlen tünetekkel és mellékhatásokkal fenyegető kiszáradás megelőzése.

Miben van víz?

A víz valójában minden élelmiszerben jelen van. Ennek általában két formáját különböztetjük meg: a szabad vagy elérhető/rendelkezésre álló vizet, és azt a vizet, amely különböző molekulákhoz, például fehérjékhez és szénhidrátokhoz kötődik.

A szabad víz elősegítheti a baktériumok, élesztőgombák és penészgombák szaporodását, amely befolyásolhatja az élelmiszerek biztonságát és minőségét. Ezért is fontos például a tojásos, halas, gombás ételeket minél hamarabb megenni, vagy a maradékot fogyasztásig hűtve tárolni.

Bizonyos nyersanyagaink, élelmiszereink azonban az átlagosnál több vizet tartalmaznak, ezért kiszáradás megelőzésére ezek fogyasztása is alkalmas. Többnyire zöldségeket, gyümölcsöket sorolunk ide, de például a fent már említett tej, egyes tejtermékek (joghurt, lágy sajtok) is ide sorolhatók.

Néhány példa a nagy víztartalmú alapanyagokra: saláta 96%, szárzeller 95%, cukkini 94%, paradicsom 94%, uborka 95%, kaliforniai paprika 92%, karfiol 92%, káposzta 92%, görögdinnye 92%, eper/szamóca 91%, sárgadinnye 90%, őszibarack 89%, narancs 88%, grapefruit 88%, sárgarépa 87%, sárgabarack 86%, alma 84%, szőlő 81%.

Használjuk ki a nyarat és fogyasszunk minél több lédús zöldséget, gyümölcsöt! Ehetjük magukban, kisétkezés gyanánt is, készíthetünk belőlük salátákat is. Érdekes ízpárosítások születhetnek, ha kicsit kitörünk a megszokott keretek közül: merjük keverni a zöldségeket és a salátákat! A limonádé, jeges tea is kiválóan ízesíthető, és akár a további édesítés is elkerülhető, ha feldarabolt vagy éppen jégkockába fagyasztott gyümölcsökkel (szőlővel, áfonyával) dobjuk fel a hűsítő italokat. Máris több fog elfogyni, mintha sima vizet ittunk volna.

A zöldségek, gyümölcsök kiválasztásakor törekedjünk arra, hogy a lakóhelyünknek és az aktuális szezonnak megfelelőt válasszuk, ezzel is csökkentve az étrendünk ökológiai lábnyomát!

Milyen egyéb előnyei vannak a lédúsabb táplálékoknak?

A nagyobb víztartalmú táplálékok fogyasztása a szervezet hidratáltságának fokozása mellett amiatt is hasznos lehet, mert a nagyobb víztartalmú, de kisebb energiasűrűségű zöldségek, gyümölcsök nagyobb laktató hatással bírnak, így segíthetnek a testtömeg-kontrollban is. Vagyis leegyszerűsítve: többet eszünk, de mégsem annyira energiadúsan, mintha „szárazabb”, de egységnyi térfogatban nagyobb energiartalmú élelmiszereket, ételeket ennénk. Emiatt is könnyebb nyáron formába lendülni, mert nagyobb és szélesebb a friss gyümölcsök, zöldségek választéka, és a meleg miatt az étvágyunk is kisebb, emellett több időt töltünk mozgással, mert többet vagyunk a szabadban is.

Ne felejtsünk el eleget inni, de emlékeztessük magunkat arra, hogy a vizet nemcsak megihatjuk, hanem lényegében meg is ehetjük!

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2022.07.29.

(Források: https://www.gov.mb.ca/agriculture/food-safety/at-the-food-processor/water-content-water-activity.html; https://www.healthline.com/nutrition/19-hydrating-foods; https://www.engineeringtoolbox.com/water-content-d_131.html)

Share This